Emlékeim “Emlékezéseim – írta e művéről Dumas – nem igazi emlékiratok. Olyan az egész, mint egy óriási és végtelen beszélgetés.” Ami igaz, ha az elbeszélés könnyed hangját, közvetlen báját, szeszélyesen szétdobált szerkezetét tekintjük. Csakhogy ez a vérbeli mesemondó nem is tudott volna “csak úgy” beszélgetni. Abban is (mert még sok másban) hasonlított Jókaihoz, hogy minden táj, melyen végigutazott, mindjárt háttérül szolgált egy regényének, minden, ami vele történt, automatikusan cselekménnyé vált, mindenkit, akire ránézett, első pillantásával irodalmi hősnek látott. Ezért aztán regényeiben is megőrzött valamit a beszélgetésből, beszélgetéseiben pedig mindig van valami a regényeiből vagy a színdarabjaiból. Így az Emlékeim, habár sok bennük a történelem, mégsem kortörténet, s bármennyi szó esik bennük írókról, színházról és színdarabokról, nem irodalomtörténet. “A mesélés életszükségletem – mondta egyszer. – S mihelyt mesélek, kitalálok.” Egyik legalaposabb ismerője és ismertetője, Hippolyte Parigot, így jellemezte A három testőr íróját: “Dumas nem a világegyetemet tükrözi, hanem önmagát vetíti a világegyetemre.” Az a Dumas, aki önmagát a világegyetemre vetíti, ízig-vérig romantikus alkat, ami így is illik a francia romantika egyik úttörőjéhez. Élete csupa esemény, csupa váratlan fordulat; s ha az élet esetleg adós maradna velük, ő maga indul a kalandok elébe. (Lásd a soissons-i katonai lőszerraktár korántsem veszélytelen “elrablását”.) Mindig tenni vágyik, s lehetőleg jót tenni; mindenkit ismer, és mindenkin segíteni akar. Tele van hittel, lelkesedéssel, ember- és életszeretettel. Az a személyes varázs, mely az Emlékeim lapjairól rabul ejt bennünket, nyilván ugyanilyen erővel áradt belőle magából is. Amerre megfordult, felpezsdítette az embereket, s jó emléket, gyakran egész legendákat hagyott maga után. […] Az Emlékeim Dumas születésével (1802) kezdődik, és 1833-ig tart, s bár szó esik Dumas apjáról, tehát az író születését megelőző eseményekről, s néhol beleszövődnek az elbeszélésbe 1833-nál későbbi epizódok is, a könyv lényegében Dumas gyermek- és ifjúkoráról, első barátairól, első szerelmeiről, első irodalmi sikereiről, a romantika kezdő éveiről és az 1830-as forradalomról szól.
Author
This note regards Alexandre Dumas, père, the father of Alexandre Dumas, fils (son). For the son, see Alexandre Dumas fils. Alexandre Dumas, père (French for "father", akin to Senior in English), born Dumas Davy de la Pailleterie, was a French writer, best known for his numerous historical novels of high adventure which have made him one of the most widely read French authors in the world. Many of his novels, including The Count of Monte Cristo, The Three Musketeers, The Man in the Iron Mask, and The Vicomte de Bragelonne were serialized. Dumas also wrote plays and magazine articles, and was a prolific correspondent. Dumas was of Haitian descent and mixed-race. His father, General Thomas-Alexandre Dumas Davy de la Pailleterie, was born in the French colony of Saint-Domingue (present-day Haiti) to Alexandre Antoine Davy de la Pailleterie, a French nobleman, and Marie-Cessette Dumas, a black slave. At age 14 Thomas-Alexandre was taken by his father to France, where he was educated in a military academy and entered the military for what became an illustrious career. Dumas' father's aristocratic rank helped young Alexandre Dumas acquire work with Louis-Philippe, Duke of Orléans, then as a writer, finding early success. He became one of the leading authors of the French Romantic Movement, in Paris. Excerpted from Wikipedia.
