Margins
András Gáspár
Author · 2 books

Gáspár András (írói álnevén Wayne Chapman, Damien Forrestal, Ed Fisher, Lampert Gordon) magyar sci-fi és fantasy író, tevékeny formálója volt a kilencvenes évek alakulóban lévő magyarországi fantasztikus könyvkiadásának. Gáspár András 1965-ben született, 1985-től kezdve írt novellákat a Galaktika magazinba, majd tagja is lett a Kuczka Péter vezette szerkesztői stábnak. 1989-ben megszerezte a történelemtanári diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi karán. 1990-ben megjelent a Kiálts farkast című regénye és az Ezüst félhold blues, valamint a Han Solo nomádjai (utóbbi Ed Fisher álnéven). 1991-ben újabb munkával jelentkezett, a Halál havában nevet viselő regénnyel (Wayne Chapman álnéven), melyet Novák Csanáddal közösen jegyzett. A kiadóval kapcsolatos viták miatt szerzőtársával együtt az önállósodás útjára léptek, 1991-ben megalapították a Walhalla Páholy Kiadót. Ennek keretében 1992-ben jelent meg az Észak lángjai című közös kötetük. Közreműködésüknek köszönhetően 1993 karácsonyára megjelent a M.A.G.U.S., mely az első magyar szerepjáték lett, és hamar igen népszerűvé vált a fiatalok körében. 1994-ben útjára indították a Rúna magazint. 1994 és 1995 fordulójára elkészültek a Két hold című regénnyel, mely egy műfajok közötti alkotás lett fantasy és sci-fi elemekkel. Gáspár András 1996-ban írta meg a harmadik Gorduin-regényt, a Csepp és tengert, majd 1997-re készült el a Karnevállal. 1998-ban személyes és anyagi okokból kiszállt a Valhalla-vállalkozásból, s szabadúszóként próbált boldogulni. Megalapította a Ronin kiadót, amelynek keretein belül újabb M.A.G.U.S. sorozatba, a Garmacor-ciklusba kezdett. 1999-ben került a könyvesboltok polcaira a Két életem egy halálom, majd a Keleti szél című munkájának első kötete. A regények mellett hosszabb elbeszéléseket, novellákat is jegyzett. Az utóbbi években a szerző hallgatott: mind művészi tevékenysége, mint a műfajt illető szervezői tevékenysége szünetelt. 2004-ben szerzőtársával, Novák Csanáddal egyetértésben eladták a M.A.G.U.S. jogokat az Inomi kiadónak. Gáspár András azóta különféle játékfejlesztő cégeknél (Digital Reality, Stormregion) működik közre a játékok történetének kidolgozásában. 2006-ban a Tuan Kiadó szerezte meg a M.A.G.U.S. jogait. 2007 őszén Gáspár bejelentette megállapodását a Delta Vision kiadóval: ennek értelmében a Wayne Chapman néven jegyzett művei kapcsán innentől a Delta Vision képviseli érdekeit.

Series

Books

548 Market St PMB 65688, San Francisco California 94104-5401 USA
© 2025 Paratext Inc. All rights reserved
András Gáspár